Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



JÓZSEF ATTILA (ZALA) MEGYEI VERSMONDÓ VERSENY


A József Attila vesmondó versenyt immár hagyományosan a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár szervezésében a Zala megyei általános iskolás korú versmondók számára hirdetik meg. Nagykanizsán ennek selejtezője tulajdonképpen a Rozgonyi Általános iskola által útra indított és a Halis István Városi Könyvtár gyermekkönyvtárával közösen szervezett Arany János szavaló verseny. (Erről a sorozatról az "Arany János verseny" című lapokon tájékozódhat az érdeklődő.) A versenyen az egyéni indulók egyben a város csapatának is tagjai. 2007-ben már harmadszor hódították el az első helyet és a vele járó vándorserleget a Nagykanizsa (Halis István Városi Könyvtár) csapatának versmondói.

2007.

2007. április 21-én, szombaton 10 órakor a Halis István Városi Könyvtárban
adtuk át a József Attila (Zala Megyei) Versmondó Verseny 2007 évi nagykanizsai díjazottjainak a könyvtár jutalmait:Nagykanizsa monográfiáját Barbaritstól, két régebbi példányt a Kanizsai Almanach-okból, és a Halis-év-könyv egy-egy példányát.
A rendezvényen a könyvtár vezetői, a gyermekkönyvtáros és Hosszú Ágnes felkészítő tanár a versenyről és a versek szeretetéről fagatta a diákokat. Az alábbi képes beszámoló elmondásuk alapján készült.

1. kép
2007. április 21. Díjátadó beszélgetés a gyermekkönyvtárban

A versenyt 2007-ben a lenti Városi Művelődési Központ és Könyvtár rendezte meg április 14-én. A zsűri tagjai Péntek Imre József Attila-díjas költő, Gaál Zsuzsana író és Török Károlyné szaktanácsadó, a Zala Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai voltak. A verseny részvevőit Németh Józsefné, a művelődési központ és könyvtár igazgatója, és Horváth László, Lenti Város Önkormányzata Művelődési és Oktatási Bizottságának elnöke köszöntöttte.

2.kép
Megyes Melinda, Roósz Péter és Czupi Dániel a megnyert kupával

Nagykanizsa versmondó csapata az 1. helyezést 138 ponttal, egy első, egy második és egy harmadik helyezéssel érte el.
Az 5-6. osztályosok között Szanics Annamária, murakeresztúri tanuló mögött Roósz Péter, a Kiskanizsai Általános Iskola tanulója, aki már több szavaló és mesemondó versenyt is eredményesen zárt, 2. helyezést ért el. Felkészítő tanára Hosszú Ágnes volt, de mint megtudtuk, Péter szüleinek is sokat köszönhet jó eredményeiért. Lentiben a kötelező vers (József Attila: Hangya) mellett Arany János: A tudós macskája és Szabó Lőrinc: A rádió című műveket mondta el.

A 7-8. osztályosok között az első helyet a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója, Czupi Áron szerezte meg, akit testvére, a színészettel is foglalkozó, ugyancsak Batthyány Lajos Gimnáziumba járó Czupi Dániel segített. Ő a kötelező vers (József Attila: A számokról) mellett Benjamin László: Bolhamadár című versét mondta el. 53 pontot szerzett első helyével csapatának. Áron a versmondás mellett jól sakkozik, jól focizik és zenében is jeleskedik.
Őt Horváth Csenge becsehelyi tanuló követte, majd a nagykanizsai Hevesi Úti Általános Iskolába járó, több tanulmányi versenyben is jeles Megyes Melinda . Felkészítő tanára Némethné Rádi Éva volt. Harmadik helyezése 47 pontot hozott a csapatnak. Ő szabadon választott műként József Attila: Bús magyar ének című versét mondta el.

A "Regösök húrján" dunántúli versmondó versenyre Szanics Annamária, Czupi Dániel, Roósz Péter jutottak tovább.

Gratulálunk és sok sikert a további versenyzéshez!
 
/1