Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu megjelenítő: Windows Mac OS Android

 
615.05 KB
2006-12-04 13:49:07
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
791
3773
Rövid leírás | Teljes leírás (54.42 KB)

Cím: Kis ember nagy bottal
Alcím: Háborus idill
Szerző: Halis István
Kiadás: Zalai és Gyarmati Nagykanizsa, 1921


A következő szöveg a könyvből készült, automata szövegfelismertető segítségével:



Kis ember nagy bottal


Háborús idill. -



ÍRTA:
HALIS ISTVÁN




ZALAI ÉS GYARMATI NAGYKANlZSA
1921.



Ugy tetszik mintha mar hallottuk volna ezt a nevet: Mumor.
Mintha régtől fogva ismernénk valahonnan ezt a szót, s mintha értenénk is, csak hirte lenében nem mdjuk megmondani mit jelent?
Mumor egy falu neve Göcsejben. Avar utódok lakjak, kik őslakók voltak már akkor, mikor a magyarok bejöttek a hazába. Lehet, hogy éppen azért tetszik nekünk ismerősnek a zengzetes szó, mert avar nyelvből származik.
Lakói valami ódon kiejtéssel beszélnek. Árpád nevét ugy mondják: Árpod, ahogyan irva van az ó-szövetségi szentirásban az eredeti nyelven. Ahelyett „a szamár", igy szólnak „e szotnár", s mondásközben kissé feléd is legyin tenek a kezükksl, tehát a cimet bátran magadra veheted. Pedig a világért se vonatkoztatflfcják rád, bár jókedvüek és a tréfát szeretik.
Máig is majdnem állandóan kint élnek a természetben, mint a meseidőben az aranykor emberei. Barátjuk a nagy mindenség és ők szeretik a földet meg a szőlőhegyet, mely táplálékot ad.
Vasút, villanyvilágítás, táviró, telefon s a civilizáció egyéb kényelme nincs az egész környéken. Talán ez az oka, hogy a lakók elégedettek és becsületesek. S hogy nem kívánkoznak az ismeretlen világba Akit pedig a katonáskodás vagy egyéb csapás kiragad a falujából, siet vissza, hogy ott haljon meg az ősi gunyhóban, ahol született.

A világ-felforgató háborúnak szele eljutott Mumorba is. A hadüzenet után mindjárt behivt&k néhány embert, köztük a pásztort, Pajzs Adorjánt. A behivottafc nagyrészt gyerekes családapák voltak már, s községi pénzen fogadott kocsin, dalolva mentek a vasút legközelebbi állomására s onnan Kanizsára a kaszárnyába. Magyar nemzetiszinü pántlikával díszített kalapjukat vidáman lengették a kánikulai fényes napsugárban Miért ne legyenek jókedvüek, habár háborúba kell is menni ? Hiszen a jövendőtől nem fél előre az okos ember ? (Mintha ismernék Zrínyi Miklós hires mondását: „Sors bona, nihil aliud.\'O
Bár a harcmezőről kevés rózsaszínű levelezőlapot küldöttek haza, de azért a kis faluba jöitek a hírek látatlanul is, szinte csodálatosan. S a hirek nemcsak a naponkinti sebesült szállítmányokról szóltak, melyek az ezred székhelyére érkeztek, hanem azokat a titkokat is tudták, melyeket a katonai intézőtég különbeni fejvesztés mellett betakart: hogy a mumoriak közül kiket vittek a szerb harctérre s kiket az oroszok ellen.
A terhes események dacára múlt az idő. A német császár ugyan vigasztalt bennünket, hogy a háborúnak vége lesz mire a fák levelei lehullanak, — de eltűnt egy egész háborús esztendő és már másodszor is lehullott a fának levele anélkül, hogy a nagy harcnak vége szakadt volna, mikor izenet jött Mumorba:
— Pajzs Adorján ott fekszik a varosban, Kanizsán, a gimnáziumi kórházban. Nincs nagy taj, csak lövés érte.
Pajzsné u hírre síráshoz fogott rémületében. Mert ha azt mondják „nincs nagy baj", akkor bizonyosan meghal az ura. Aztán e\'-vesztik a pásztori hivatalt és nyomoroghat a

két gyermekével. S még meg sem látogathatja az urát, mert nincs aki addig a csordát őrizze. Ilyen tréfát csinál a mindennapi kenyér a szegény emberrel.
A tiz éves Jóska, meg a hét esztendős Bábi mit tehettek volna mást, mint segítettek sirni a?, anyának, mig egyszercsak a verseny-sirás közben azt mondja Jósiia :
— Én elmegyek Kanizsára, megnézem az
édes apámat!
A pésztorgyerekeket nem szokta a sors dédelgetni s azért már kicsi korukban hozzászoknak az önálló cselekvéshez. Az anya nem is tett mas ellenvetést, mint azt:
— Nem találsz te oda, Jóska.
Tudniillik a város tiz órai ut felnőtt embernek. Hát még gvereknek? Kocsin és vasúton való utazás pedig szóba se jöhetett. Nincs pénz.
Jóska legyintett egyet a kezefejével, mi azt jelentette, hogy neki semmi az egész, úgyis jár egész nap. Nagyobb akadály volt ennél a Bábi kijelentése, hogy ő is elmegy. S mikor azt mondták rá, hogy lehetetlenség, akkor még keservesebben sirt.
Az anya nem tudott ellenállani, mert csordultig volt a szive fájdalommal. Ezért nemcsak abba egyezett bele, hogy Jóska elmenjen, hanem azt mondta, hogy Bábi is vele mehet, ha jól viseli magát.
A szegény asszonynak szinte könnyebbségére szolgált, hogy a szomorú napokban tervezgeiheteit. Jövő vasárnap lesz az indulás és három, legfölebb négy nap múlva a gyerekeknek vissza kell érkezni. A városban föl kell keresniök Zsiga bácsit, ki kocsis „a nagykocsmában", az majd elvezeti őket a kórházba,
Amig a vasárnap elérkezett, addig Bábi

olyan rendkívüli szorgalmat fejtett ki a disznók őrzésében, hogy semmikép sem lehetett az Ígéret megadása elől kitérni. Aztán nincs is annyi dolog most november végén, mikor már fagy is volt, meg korai tél is mutatkozott egy kis havazással. Már csupán a makfeoló disznók járnak ki, s az is kevés, mert a háború által felvert magas ?ron a sertések jó részét eiaJták a gazdák. (Akkor rettenetes magas volt az áruk s négy év múlva hússzor drágább lett.) Különben az anya bízott abban, hogy arra a néhány napra, míg a ^yerek-jk távol lesznek, a község ad „segítséget", hogy el tudja látni a dolgát.
Vasárnapig folytonosan készültek az útra. Különösen az ennivalóról kellett gondoskodni. Ezért Jóska tarisznyájába akkora kukoricakenyér került, mekkora csak belefért. A kenyér nem készült háborús lisztből, mert olyant esznek máskor is. Bábinak a kosarába pedig két szép darab szalonna helyeztetett el, melyből az apának is fognak adni, hogy finom hazait ehessek.
Olyan pompásan el voltak látva, hogy ha megéheznek útközben, hát akár meleg ételt is ehetnek: Jóska tud galyat szsdni és tüzel rakni, s meg is tudja pörkölni a szalonnái. Pedig az a világ legfölgégesebb eledels. Bihi is tud segíteni a galyszedésben meg a pörkölésben. De legkivált az evésben,
Tiszta ünneplő ruhába öltözött Jóska is, Bábi is. Igaz, hogy vászon a fehérneiTuijök, de nem is szakad olyan hamar, mint a hitvány gyolcs. Az is igaz, hogy a csizmájuk akkora, mint a felnőtt embereké, de legalább elfér azokban jókora csomó szalma, mely nem engedi megfázni a lábat. Meg aztán a nayy csizmában gyorsan lehet haladni, mert ha jól neki iramodnak, hamarjában meg se tudnak állani. Viszi őket a csizma.

Minden szükségessel ilyen gazdagon ellátva vasárnap még sötét hajnalban az anya rábízta Bibit Jóskára s annyit mondott útra-valónak:
— Vigyázz, mert a városban megcsalják
a falusi embert és hamar megbüntetik !
Jóska persze rándított egyet a vállán és azt mondta :
— Nem kell engem félteni!
És a két gyerek elindult Isten hírével. Csúnya ködös idő volt, csak tíz óra felé tisztult ki annyira, hogy valamit látni lehetett. De a gyerekek nem tévesztették el az útirányt, mert a tájékozásban nagy tapasztalatuk volt. Vidáman lépegettek. Olyan szépnek találták azt a szomorú időt, akárcsak a nyári nap ragyogott volna. Hogyne örülnének, miker az édes apjukhoz mennek ?
Imitt-amott pihenni kellett a Bábi iránt való tekintetből. S mégis csak hidegen ették a szalonnát, mert a sütéshez való időt meg akar ták takarítani. Aztán ugy is pompásan Ízlett a füstölt szaíonna, melyre fölséges vizet ittak egy itató-kutnál és eszökbe se jutott, hogy kolerát kaphatnak.
Mire délután négy óra tájban besötétedett, szerencsésen beértek egy kis községbe Ott éjjeii szállás után kellett nézni. De ez csak gyerekjáték volt, olyan könnyen ment. Hiszen odahaza kioktatták őket, mit .csináljanak. Egyszerűen beállítottak a iegSüS í\'islíóba : csakugyan az volt a p.ísztorlakás.
Persze kaptak szállást. A földhöz ragadt szegények segíteni szoktak egymáson. A pásztói felesége főtt krumplit is adott a gyermekeknek vacsorára s annyira kinálgatta őket, hogy teljesen jóllaktak.
Így aztán nem csoda, ha szépeket álmodtak a bika-istálló padlásán az illatos szénában.

Másnap még reggelit is kaptak. Sült tököt. Az meg olyan pompás eledel, hogy meg se lehet érteni, miért hiányzik a mágnások asztaláról ?
Mivel pedig a vándoroknak sietni kellett, hogy minél előbb elérjenek vágyuk helyére, azért reggelizés után mindjárt elindultak. Gyorsan lépegeitek és keveset beszéltek. Az eredmény az lett, hogy már délelőtt 10 óra tájban a városban voltak.
És gyönyörxödtek mindenben. Az emberek nagy része csak azt latja, hogy poros, füstös a város. És kiállhatatlannak találja a folytonos lármát. Hát ez a két gyerek csupa különös szépséget talált benne.
De azért sok furcsaságot is látott Jóska a sok gyönyörűség mellett. Hogy például a városi ember miért szalad valamennyi, mikor mehetne tisztességesen is s hogy miért mosolyog valamennyi, ha őket meglátják ? Talán azt találják nevetségesnek, hogy a fiúnak\'furkós bot van a kezében, a kis lány pedig kosarat hordoz a karján ? Vagy talán éppen azt nevetik, hogy ők csizmában járnak, mikor a városban sárga cipőt viselnek a katonák is ? (Akkor még sárga cipőben feszitetisk a magyar bakák s Pilsenben ezredparancs tiltotta meg a sárga bakancs viselését, mert a cseh hölgyek sok ballépést csináltak a sárga cipő miatt s igy az erkölcs volt veszélyeztetve.)
Egy másik^ember nevetve megszólítja
őket: "V ?"
— Hová igyekeztek, gyerekek ?
Ilyenkor bátran feleli Jóska :
• — A nagy kocsmába !
A városiak nevetnek, mikor Jóska még hozzáteszi:
— A Zsiga bácsihoz I
A nevetők mind többen gyülekeznek kö-

réjük: kiváncsires csufolódó^.Egy öreg ur is odavetődik, ki közelebb lép Jóskához és barátságosan mondja:
— Itt a városban nincsen nagykocsma,
Zsiga bácsi pedig sok van, azért nrhéz lesz
megtalálni. Hanem majd én elvezetlek benne
teket valahova, mert gondolom, hogy melyik
vendég 6 az. Gyertek csak velem.
Jósua becsüleitudóan megbillentette a kalapját a mutató ujjúval és azt kérdezte :
— Kit tisztelhetünk az úrban ?
Erre az öreg ur is elneveli magát:
— Én olyan ráérő tmber vagyok, ki sé-
tálásért kap fizetést- Vagyis nyugdijállomány-
ban vagyok.
Jóska elértette. Meglökte Bábi kezét s azt súgta :
— Tréfál ám ez a bácsi, mert senkinek
sem fizetnek sétálásért!
Bábi mosolyogva biccentett fejével: érti.
Pedig az öreg ur igazat mondott: mint volt miniszteri tisztviselő nyugdijaztatta magát, mikor a felesége ebben a varosban Sfff házat örökölt. Azóta sétálgatással tölti az időt s mégis húzza fizetését. A kis városban tisztelték jó módja miatt, méltóságos cime miatt s mert sógora volt egy valóságos miniszternek.
Jóskának feltűnt, hogy az öreg urat olyan alázatosan köszöntik. Mit félnek tőb ? Lám, ő bátran felelget mindenre, amit útközben kérdez. Eln ondja, ki az a Zsiga bácsi s hogy mi dolguk lesz a gúnnázionban. Az öreg ur biztatja :
— Bizonyosan megtaláljuk mindketlőt:
Zsiga bácsit is, meg az édes apátokat is.
Amint mendcgélnek, Jóska felhasználja tapasztalásra a menetközi időt is. A falusi gye-r«k fürkésző eszel sok dolog ragadja csudál-kozésra.

Például a gyalogjáró, mely végnélküli hosszúságban nyúlik, mégis egy darab kőből van. Hol lehetett akkora követ találni s hogyan lehetett ide hozni ? Aztán azokat a nagy lámpásokat, melyek a magas vasoszlopokon függenek, hogyan gyújtják meg? Milyen hosszú lajtorj i kell oda?
Az öreg ur megmagyarázta, hogy a k5-utat aszfaltnak hívják és nem hozzák egy da rabban, hanem ugy öntik. Az ivlémpákr<t meg azt mondta, hogy csak ugy maguktól gyuládnak ki, mikor egy kicsi billentyűt elfordítanak. Villám ég bennük.
Ezen persze nevetett Jóska. Kitalálta, hogy megint tréfál a városi ur a falusi gyerekkel. Mert az „aszfal" öntését még el lehelne hinni, de az igazan leheletlen, hogy a lámpás magá-tul gyulád meg.
Eközben messze bent mentek a városban és minél beljebb ének, annál több katonával találkoztak. Jóska büszkén súgta húgának: „Látod, ilyen az édes apánk isi" Bábi aztán jól megbámulta őket, hogy otthon elmondhassa, milyenek.
Egyszer csak megáll az öreg ur és azt mondja :
— Itt az Arany Korona. Azt hiszem, ez lesz a „nagykocsma", mert er nek nagy udvara van és ide járnak a falusi kocsik Gyerünk b:, majd megkeressük Zsiga bácsit!
Bevitte a két gyereket a vendéglőbe, hol a pincérnek azt mondta, hogy a gazdát küldje be. Egy katonaruhában tevő ember jelentkezett, hogy S a vendégiős, s hogy csakugyan nála van Zsiga bácsi kocsis minőségben, de csak délután jön haza, mert még legnap utast vitt Lctenyére. Addig a gyerekek várhatnak a többi kocsisnál, vagy vendéglő udvarán.

Ekkor az ör«g ur mosolyogva kérdezte a vendéglőstől:
— Hét ön is katona?
A korcsmáros szintén mosolygott:
— Igenis kérmásan, méltóságos uram,
mint népfölke\'ő teljesítek lizedesi rangban helyi
szolgálatot. így a vendégeimről Is gondoskod-
hatom !
Jóska azonban nem engedte magát becsapatni. Bábit is figyelmeztette :
— Ne hidd el ám Bábi, mert csak tréfa
az egész! Furcsa volna, ha a katona lehetne
kocsmáros. Hisz akkor az édes apánk is ka
tonaruhában őrizhetné a disznókat!
B4bi nevetve biccentett, hogy érti a tréfát. A.itan Jóska azzal a kívánsággal állott elő, hogy most elmennek a gyimnáziomba, megkeresik apjukat. Köszöni a vendéglős engedel-mét, nem maradnak az udvaron Mire azt mondia az öreg ur:
— Igazad van fiam. Ne várjunk mink a
Zsiga bácsira. Menjünk a gyimnáziomba !
Útközben dicsérte a Koronást:
— Ugye milyen jó ember? Mindjárt meg
engedte, hogy ottmaradhassatok. Ma mindenki
jó ember. A háború jobbá tett bennünket.
Jóska jóváhagyólag intett a fejével s azt súgta Bábinak :
— Mindenki jó ember, csak szeretnek
tréfálni a falusi gyerekekkel.
Külömben az öreg ur igazán jó embernek mutatkozott Nem kímélte fáradságát és elment a kórházzá alakított gyimnáziumhoz, ahol azonban szuronyos baka állt őrt, ki nem engedte őket bemenni, hanem tud\'ul adta a parancsot:
— Most nem szabad bemenni, mert csak
délután három órától ötig lehet beteget láto
gatni, amint ki is van írva a kapura !

— Igaza van, hiszen az ajtón az írás.
Nohát addig elvis\'.lek benneteket ebédelni gye
rekelt! Aztán majd visszajövünk. Szólt a,z öregúr.
Jóska bizonykolta, hogy maga is idetalál másodszor.
— No majd meglátjuk, egyelőre menjünk
ebédre! Mondja barátságosan az öreg ur és
m.iSÍk ulcábii vezeti a két gyereket.
Jóska látott az utca közepén méltőságo san lépkedő cifráiuhás embert, ki megnézni való hatalmas alak volt árvalány hajas kalapja és sujtásos ruhájában. A gyerek megkérdi:
— Ki ez?
Az öreg ur megint tréfál:
— Ez rendőr. Elmegy az utcán fölfelé,
aztán megfordul és visszajön lefelé. Ez a hiva
talos dolga. Micdenre vigyáz, még a szalma-
szólra is. Látjátok, hogy járás közben milyen
figyelmesen nézeget jobbra-balra : nem lát-e
valami gyanúsai ? Mert akkor mindjárt intéz
kedni fog.
Jóska erősen töri a fejét, hogy mi az az „intézkedés". A töprengést látva az öreg ur, nevet a bajusza alatt, de azért viszi őket odább, míg egy kapu elölt megáll. Azt mondja:
— En most eivalok és hazamegyek, de
ti csak menjeiek be ezen az ajtón. Ez a gyer
mekotthon, hol ingyen adnak ebédet. Ott bent
majd hozzatok fog jönni egy néni és megkérdi
mit akartok Ti mondjátok el, hogy az édes
apátok sebesült katona, akkor a néni szíves
lesz, mert fejébe vette, hogy kötelessége a csa
tába vonultak gyerekeit gondozni, s aíért en
gem, a hites férjét már másfél év ota árva
gyerekké tett. ő az én feleségem, azért nem
megyek be. Csókoljatok kezet neki és ne fél
jetek tőle, \'bár egy kicsit olyan, mint a vasorru
bába, ki gyerekeket eszik !

Jóska mosolyog a tréfás beszéden. Bábi is. Nem fognak félni.
Bementek. Egy szobába kerültek, hol hosszú asztalok mellett már sok gyerek zajon-gott és evett. A falusi gyerekek elé egy néni lépett, ki egészben öregesnek látszott: kissé nehéz a mozgása, fénytelen a szeme (a természet gorombaságának jelei), hanem a részletekben fiatal volt: fogsora fehér, hajzata fekete, arca piros. Festeni nem lehet szebben. (A művészet finomságának jelei.) Kedveskedő hangon kérdezte:
— Mit hoztatok gyermekeim ?
Bábi hirtelen elhúzódott Jóska háta mögé, mert hátha mégis vasorru bába a szép néni ?
Jóska azonban nem félt, egyik keze a furkós botot fogta, másik psdig a Bábit, s igy nem volt módjában a néni odatartott fehér ke. zét megcsókolni. Disznók őrzése mellett ilyen divatra különben sem szoktatják rá az embert. Ellenben a néni szemébe nézve bátran felelt :
— Ide küldtek, hogy itt a beteg katonák
gyerekeinek enni adnak.
A néni mosolygóit, s megsimogatta a Jóskát is, meg Bábit is bármennyire húzódoztak. Egyáltalán nem látszott emberevőnek. Barátságosan mondta:
— Jó helyre küldöttek benneteket. Kaptok
nagyszerű ebédet, csak üljetek ide!
Padra telepitette őket, s eledelt rakott eléjök. A két gyereknél kissé nehezen ment az evés, mert asztalról meg tányérból kelleti eszközölni és „üjeg"-pohárból inni, — aztán bajmelódni kellett kanállal, villával. Meg sokféle szokatlan ceremóniával járt.
De hát utoljára is csupán az a lényeges az evésnél, hogy az ember fel tudja tátani a száját. Ezt pedig megcselekedte Jóska is, Bábi

is. Ugy jóllaktak meleg eledelekkel, mint akik ritkán jutnak hozzá. A végén szépen megnyalták a kanalukat, ami szintén fölséges élvezet azoknak, akiknek fogalmuk sincs arról, mennyire megbotránkoznak rajta aziilemtanárok.
Ebéd után Jóska megfogta Bibi kezét és elbúcsúzott:
— Köszönjük szépen a néni szívességét, Isten fizesse meg !
Aztán siettek kifelé, s ezáltal öntudatlanul még egy második kézcsókot is megtakarítottak.
Mikor ismét az utcán voltak, egyelőre nem tudtak mihez fogni. Még alig múlt dél, s a katonák már ebédelni bevonultak tanyáikba, tehát azokat nem lehet elnézegetni. A kórházba se lehetett menni. így aztán a drága időt a két gyerek más iránybani tapasztalat szerzésre használta fel : a boltokat nézegették, az üveg alatt levő csudaszép dolgokai.
Gyönyörű holmik vontak magukra a tekintetet. Egyik kirakatban fehér bárányt láttak, amelyiknek baba ült a hátán. Másikban egy kis csacsi állott, amelyiknek az oldalán lévő két kosírban \'apró cunor-tojások vol ak. Valamennyi bolt ablakából Mikulások öltögették piros nyelvüket. Jóska elragadtatva mondta:
— Látod Bábi, miiyen szépek ? Aztán milyen hegyes a fülük ? Bábi fzólani is aíig tudott boldogságában, csak biccengetelt a fejé vei és annyit mondott: „Ühüm !"
De mégis legjobban tetszett Jóskának egy csikó, melyiknek olyan szőre volt, mint az igazi lónak. Bábi pedig egy rózsaszínű disznót szeretett meg, amelyiknek lyuk volt a hátán, hogy krajcárt lehessen beletenni és olyan kövér volt, hogy talán még az öspörösnek sincs annyi pénze, mennyit el lehetne a disznó gömbölyü-ségében helyezni.

A két gyerek egészen a kirakat oáivege mellé szorult, hogy minél jobban lás$fci. A fölséges élvezet közben egyszerre valakiKfíatj^ rántotta Jóskát a nyakánál fogva, s rákiáiíoilfi
— Félre az útból, kölyök! --„
A váratlan támadásra Jóska eltántorodott,
azonban olyan ügyesen kalimpált a kezével meg a nagy csizmájával, hogy nem vágódott el, hanem csupán térdre esett a fél lábával. De az arca egészen vérbeborult a nagy felindulástói és ugy lálszott az anyai tanács kárba vesz, mert felsuhintotta furkós botját, hogy megtámadóját leüsse. Hanem ekkor elébe ugrott Bábi és rémült hangon, de mégis suttogva mondta :
— Jaj, ne bántsd Jóska! Ez nagy ur.
De azért megveri az Isten !
A nagyúri mivoltot abból állapította meg Bábi, mert az erdőn a múltkori vadászatkor látott embert, aki ilyen sárga csizmaszárt viselt és akit szolgabirónak szólítottak.
És csakugyan ur volt, aki Jóskát meg-pöndöritette. A gellénházi bérlőnek a fia : Kel-ler Gyurka, kit, mivel nem szorult rá, a megye tiszteletbeíi főjegyzőjévé neveztek ki. A velelévő szép leány pedig félig meddig a menyasszonya. Unokája annak az öreg urnák, ki Jóskát és Bábit Kalauzolta.
Kellsr Gyurka, amint láttuk, nagy erejű,
tréfás legény. Különben a vármegye első ga
vallérja, mert két izb;n segédíezett olyan pár
bajnál, melynél vér folyt. Nagy erejét kimutatta
minden lépten n> ómon s csupa szokásból ló-
ditotta meg Jóskát is. Mint „nélkülözhetetlen"
fölmentetelt a hadbavonulástól, melyet mindig
zúgolódva emlegetett, mert emiatt nem mehet
a csatamezőre és nem kaszabolhatja le a musz-
kát ahogyan szeretné. "».:•.?;.:

Hanem azért minden vitézsége sem mentette volna meg Jóska furkós botjától. De megtette a lehetetlent Bábi gyenge szava, mert Jóska leeresztette botját Bábi könyörgésére, aztán ugy adta ki rettenetes mérgét, hogy fújt egyet és nagyot kiáltott:
— Menjünk innen !
Hanem annak a kis féregnek, Bábinak, ezt az együgyü szavát: „azért megveri az Isten", aligha meg nem hallották valahol, mert pár perc múlva félelmes kiáltozás hallatszott az utca felső részéből:
— Dühös kutya! Fusson mindenki! Dü
hös kutya jön !
Az utcán lévő emberek abban a szempillantásban ugy szétrebbentek, mint a pelyhek, ha rájuk fuj valami jó tüdejü ember.
A kutya pedig szalad az utcán. Nem fut nagyon gyorsan, inkább csak ugy „gyentet". Hanem a szája nyitva van s ez még inkább megrémíti az embereket. Persze dühös kutya, mert nyitott a szája. Borzadás fog el mindenkit. Rettentő szerencsétlenség érzete akasztja meg a higgadt gondolkodást. A kapuk ala futott emberek látták, hogy a veszett állat éppen a gyerekek felé fut. A reménybeli kis menyasz-szonyt annyira megbénítja a rémület, hogy nem képes mozdulni sem. Csak áll. Reszkető lába val egy tapodtat sem bir tenni s végül éppen akkor esik össze a kirakat előtt, mikor odaér a veszedelem.
Bábi is megvan ijedve. Persze Jóska mellé húzódik, tudja, hogy ott védelmet talál. Jóska pedig figyelve néz előre s mikor látja, hogy a kutya elől nem lehet már kitérni, elveti a furkós botot, aztán egy hirtelen mozdulattal ledobja nyakából a tarisznyát s azt kiáltja :

— Vigyázz a tarisznyára Bábi!
Másik pillanatban lerántja magáról a ka-bátját és ügyesen rádobja az éppen odaérő kuiyának a fejére. Két karjával rászorítja, mire földhöz csapódik a kutyával együtt, hanem azért nem engedi, hogy az állat kihúzhassa a fejét a kabát alul. Rálérdel és ugy tartja leszorítva- Felszabadult egyik kezével a kutya lábait ragadja meg és hétraszól a húgának :
— Babi, végd le a spagétot a tarisznya-
szijjról!
Bábi kioldja a szijjra kötött spárgát, a fiu pedig felemeli a kutya hátulsó lábait és azt mondja :
— Kösd össze ezt a két lábat 1
Bábi keze kicsit reszket, de azért megköti. Azután következik az első lábak összekötése. Az mar könnyebben ment. Erre az állat egészen tehetetlenné vált Jóska tehát felvette kabálját s diadalmasan szólt:
— No kutya, most harapj, ha tudsz !
És ezt a rémületes eseményt fél lépésnyire kelleit a menyasszonynak végignézni. Még pedig egyedül, meit Keller Gyurka mindjárt a kezditén eltűnt valahova. A három gyereken kivül (mert hiszen még gyerek volt a jövendőbeli menyasszony is) nem volt senki 8 közelben, sőt az utcán sem.
A szalmaszálra is vigyázó rendőr a túlsó
oldalon egy kapUfiijba húzta magát Az embe
rek is biztos ablakokból szemlélték a rémületes
eseményt. Mikor Eizonban láttak, húgy le van
gjőzve a kutya, innen is, onnan is előlopa-
kodiak. Hairarjabttn tele lett néppel az ulca.
A gyerekek mellett iévö csoporthoz odafutott
a rendőr is és borzasztó hangon e\'lkiáltotta
magát: ..

— Félre innen, akinek kedves az élete, mert most én intézkedem !
Aztán Idrántoita kardját és intézkedett késedelem nélkül. Bátran rásujtott a kutyára egyszer, kétszer, tízszer. Addig vagdalta a fenevadat, míg ki nem adta páráját. S az intézkedés után hüvelybe dugta a véres kardot.
A fáradhatatlan vagdalkozás közben töbt-felé szétfeccsent a vér. Jóskára is cseppent, melyet azonban észre sem vett.
A hősi tett megszüntette a veszedelmet s azután az emberek a menyasszonyjelöltet vették pártfogás alá és hazavezették, Otíhon mindenki elmondott valami részletet az eseményből, az örtgapa előtt mindenki érdemet akart magának szerezni és kiderült, hogy valameny-nyien résztveitek a mentésben Tóditottak az amúgy is rémületes dologhoz, de Jóska cselekedetéről hallgattak mindannyian.
Végül a kis lány is, a reménybeli menyasszony, szóhoz jutott és nz mondotta el a falusi gyerekek tettét. A nagyapa legott ráismert a furkós botról meg a nagy csizmáról Jóskára meg Bábira, de hirtelen azt sem tudta, mihez fogjon, annyira megrohanta az a gondolat, hogy a veszettség rettenetes veszedelme talán még ezután is fenyegeti az unokáját. Nem birta kiállani a szörnyű bizonytalanságot, hanem késedelem nélkül elment a rendőrségre, hogy megtudhassa a valóságot.
Akkor még a rendőrség nem vo!t államosítva, tehát óriási izgatotiságot keltett a méltó-ságos ur nem várt megjelenése. Mert hátha a miniszter „kiküldte" valami vizsgálatra ? Akkoriban ilyennek is ki volt téve a szegény rendőri tisztviselő. Hátha valakinek a nyaltát fogják kitörni? A\'rendőrök tehát túlbuzgósággal szög-

állásba vágják magukat a rendkívüli személy előtt és szalutálnak. Egyikük rögtön elszalad a rendőrkapitányért szokott tartózkodási helyérc, a kávéházba. És jön a kapitány késedelem nélkül Máskor szigorú arcán most csupa mosolygás ragyog, mélyen meghajtja magát és szokatlanul szelid hangon udvariaskodik :
— Isten hozta méltóságodat! Micsoda
szerencse, hogy szerény hivatalomat kitünteti
megjelenésével ?
— Nem jött ide hivatalos ember, hanem
egy aggódó nagyapa. Szeretnék valami bizo
nyosat hal\'ani az unokám esetéről.
A kapitány nem tud az egészről semmit, tehát időnyerésül azt mondja:
— Az unokájáról ? Parancsoljon kérem
helyet foglalni I
A kapitány még mindig nem tudja, mihez fogjon s a rendőrök még mindig tartanak valami vizsgálattól. De amilior veszett ebről kérdezősködik a méltóságos ur, egyszerre meg-könnyebbedik mindegyikük szive. Hála Isten, csakhogy veszett kutyáról van szó és nem hivatalos vizsgalatról. Legelsőben a kapitány vágja ki magái, gyakorlata van már az ilyesmiben. Intízkedni kezd:
— Kérem alássan rögtön tisztába hozzuk
az ügyet. Azonnal intézkedem. Hol történt az
eset, melyiu ulcában ?
S mikor megiudla, hogy a főulcán, akkor kiállva parancsol:
— Azonnal váltsák fel a főutcái rendőrt
és utasítsák jelentésadásra !
A parancsot mindjárt foganatosítják és hamar megérkezik a rendőr. Ő már tudjjiáb van szó s hogy érdemeit kellő mód<í\\kW bontsa, jelentésében fényesen beigaáBJja bátor ságát, melyet az esetnél tanusitott.^Jóskáról J

sem szól semmit, hisz a hivatalos jelentés nem terjeszkedhetik ki a lényegtelen körülményekre. Csakhogy a méltóságos ur tudta.a történet lefolyását s azért nem elégedett meg any-nyival, hanem a jelentéstadó rendőrre merően nézve, azt mondja:
— Kérem hívjanak be az utcáról néhány
embert, kik az esetnél jelen voltak.
Míg ez megtörténik, addig a rendőrök irigyen tekintve társukra, azt susogják maguk között:
— Disznó szerencséje van. Bizonyosan
megkapja az arany keresztet!
Az utcáról beciiáli népség kezdetben húzódozik az igazság elmondásától, mert nem tudják, mit akar a rendőrség, már pedig szegény embernek nem jó ujjathuzni a rend uraival. De a méltóSiigos ur barátságos kérdéseire mégis elmondják a történetet s kiderül Jóskának szereplése. A rendőr kezdetben közbeközbe szól, de lassankinl elhallgat, mert maga is érzi, hogy elvesztette az aranykeresztet, mielőtt megkapta.
— De a kapitány ismét feltalálta magát.
Megint intézkedik, hogy eloszlassa a rossz be
nyomást, melyet a rendőr viselkedése támasztott:
— A tizedes azonnal fusson az állami
doktorért, hogy bontsa fel az ebet s adjon hiva
talos véleményt a veszettségről!
Állami doktornak az állalorvost hívják, mert az ember.orvosok nincsei.ek államosítva.
A tizedes elrohan, de közben a rendőr-kapitány tovább intézkedik ; erélyes hangon parancsol :
— Ügyeletes ! Futólépésben indulj a vá
rosi tiszti orvosért!
Az ügyeletes is elszalad, de még mindig

nincs vége az intézkedéseknek. Újra kiált a kapitány:
— Két rendőr itthon marad, a többi röglön
szaladjon szét a városba! Késedelem nélkül
hozzanak be miniienkit, akit megharapott a kutya!
Ha nem akar jönni önként, akkor állilsák elő
karhatalommal!
A rendőrség kivonul és kutatás alá veszi az utcákat. Az erélyes kapitány pedig ismét intézkedni akar, mikor azt mondja a mélloságos ur:
— Talán célszerű lenne azt a két gyer
meket is megkérdezni, ki ott volt az esetnél ?
A kapitány ur persze nagyszerűnek találja a méltóságos úr indítványát s ehhez képest ujre intézkedik :
— Mindakéi rendőr rögtön menjen és
hozza be azi a két falusi gyeteket az utcáról!
Az utolsó két rendőr is elrohan és A kapitány megtörli izzadó homlokát. A sok intézkedés kifárasztotta.
A rendőrök kint jol dolgoztak, hamar behoztak egy csomó embere a hivatalba és beállították Jóskát meg Babit. Sőt alig beszélte el Jóska a dolgot, már beront az állami orvos is. Csak épen tiszteleg a mélloságos ur előtt s rögtön kiáltja :
— A kutya hulláját hamar megvizsgáltam
s mondhatom, hogy a veszettség így is meg
állapítható Mert az eb gyomrában zöld fü és
szőr találtatott. Biztos, hogy vérében megta
láljuk a. veszettség becillusat.
Nagy csöndesség támad az orvos szava után. A méltóságos ur szinte megszédül a szakvéleményre. Teremiő Isten, hátha megkapja a rettentő bajt az unokája?
Egyszerre Jó^ka szava lWatszik a csendben :
— Az a kutya nem volt vészeit- Egész
séges kutya gyomrában is van fü meg szőr.

Mindenki Jóskára néz és az arcok mosolygásra húzódnak. Azonban az állatorvos annyira felbőszül az illetéktelen beavatkozáson, hogy mérgesen kiált:
— Ostoba beszéd, ennek a betyárnak
fogalma sincs a szaktudásról!
Hohó ! A betyár titulus Jóskának eszébe juttatja az anyai figyelmeztetést. Még bizony megbüntetik! Tehát hallgat. A méllóségos ur azonban meg van vigasztalva Jóska megjegyzésétől és megszólal:
— Orvos ur kérem, legyen szíves arra
válaszolni, hogy nem lehet e találni egészséges
ebnek a gyomrában is füvet meg szőrt? Én
ezt hiszem lehetséges/
Persze az állami orvosnak van annyi esze, hogy nem helyezkedik szembe a mélióságos ur nyilvánosan kimondott véleményéve!, különösen ha a méltóságos ur egy valóságos miniszter sógora. Most tehát imjgy véleményez :
— Igenis lehetséges, ha méltóságod ugy
véli!
A diplomatikus feleletre a méltóságos ur. megkönnyebbülten mosolyog. Hála Isten, akkor talán nincs baj.
Ekkor már belépett az emberorvos is, aztán akár hiszik, akár nem, mégis ugy tön ént, hogy a kapitány mindjárt intézkedett megint:
— Doktor ur, vizsgálja meg ezt a két
gyereket I Haladéktalanul fel kell vinni őket a
Paszteur-inlézetbe, mert be kell oltani a ve
szettség ellen!
— Minket nem!
Ezt a váratlan feleletet megint Jóska kiáltotta közbe. A kapitány nem hisz a fülének- ez a poronty mer vele kikötni? Vele, az erőskezü kapit ánnyal ? Haragra gerjed, de a

23
méltóságos ur miatt kénytelen magát türtőztetni és szelíden kérdi:
— Aztán miért nem ? :? , .
Erre is megfelel Jóska:
— Mert nem akarom !
Ez bizony nem volt valami tetszetős beszéd s a kapitányt a guta kerülgeti visszafojtott haragjában, mert nincs módjában kézzel foghatóan megmagyarázni ennek a vad csemetének a rendőrség iránt való engedelmességet. Izzadni kezd, zsebkendőjével megiörli homlokát, és az előbbinél is szelídebb hangon kérdi Jóskától:
— Miért nem akarod kis fiam ?
Jóska megint megadja az értelmes választ :
— Mert minket nem harapott meg a kutya.
Hát ez igaz. A méltóságos ur „újfent"
mosolyog s hogy valami ujabb intézkedéstől megmentse a gyerekeket, siet közbeszólni:
— Orvos ur, még csak az ön véleményét
óhajtanánk hallani. Azt hiszem, talán mellőz
hető az imézeibe szállítás ?
Most már tudja az emberorvos is, hogy mi a méltóságos ur óhajtása s ezért, miután megvizsgália Jósltai és Bibit, imigy „véleményez" :
— A fiu arcán talált vér csak ugy fecs-
csent rá s veszettséget nem okozhat. Semmi
féle sérülés nem fedezhető fel a két gyereken,
tehát véleményem szerint semmi esetre sem
forog fenn veszély és nem szükséges őket el
szállítani az intézetbe.
Jóska nem tudja, hogy e hazában mindenhez protekció kell s igy holtáig azt fogj* hinni, hogy az igazságnak kösíötcheti a Pasteur-intézeitői való megszabadulását.
A nagyapának most már eloszlou minden

aggodalma az unokája miatt, azonban ugy látszik a két gyereket a netáni további rendőrségi intézkedéstől elvonni akarja, mert megfogta Jóskának a jobb kezét, Bábinak a bal kezét, egyet biccentett a fejével a kapilány felé és azt mondja:
— Köszönöm a szíves intézkedést, látom,
hogy a. rendőri közigazgatás most is ojyan jó,
mint régen ! (A kapitány krákogott a dicséretre
pedig- talán nem is csufolódasból mondták.)
Csak még arra kérem, kapitány ur, telefonál
tasson a feleségemnek, hogy legyen sok kávé
meg finom kalács uzsonnára, mert vendégeket
viszek. Ezt a két gyereket juialmazom meg j
uzsonnával.
Ezután kifelé indul, de közben még j
hozzáteszi:
— Igaz ni! Az eb hulláját okvetlenül fel
fogják küldeni felülvizsgálat végett; az ered
menyről tehát értesítést kérek ! :
— Szolgalatjára méltóságos ur !
(Mindjárt megjegyezzük, hogy pár hét
múlva megérkezeti a hivatalos vélemény : a kutya veszettsége megállapítást nyert.)
Valahára elment a méltóságos ur, és maga vezette a két gyereket az utcákon. Mindig több és több ember csoportosult utána, hogy láthassa, miként megy a tarisznyas fiúval meg a csizmás lannyai.
Nohát a rendőrségtől éppen idején ment el, mert a kapitány még Cüupan az iránt intézkedett, hogy telefonozzanak a méltóságos asszonyhoz, de már nem tudta magát tovább türtőztetni, — hanem kifutóit a szabad levegőre (hogy a méreg miatt meg ne üsse a guta) s rohanása Itozben igy kiabált:
— Halvány sejtelme sincs, hogyan kell

intézkedni és mégis belekontárkodik ilyen marha az én hivatalomba ! Nyilvánosan megszégyeni-tett, mert nem hagyta helyben az intézkedéseimet ! Csak ne volna a miniszter sógora, majd adnék én neki, ha méltósógos ur is !
A iingy méreg azonban nem használt semmit se, mert az „érdeksllek" nem érezték hatását és jókedvűen lépegettek az utcán, mig egyszer csak Jóska kihúzta kezét a méltóságos úréból, azt mondván :
— Most megkeressük a Zsiga bácsit,
aztán elmegyünk az édesapánkhoz !
Csakhogy a méltóságos ur nem ereszti el olyan könnyen az áldozatait, inkább hozzájárul előterjesztéséhez: ő is elmegy velük. Azt mondja :
— Lám, erről megfeledkeztem, pedig az
id5 sürget, mert mér négy óra Menjünk hát !
Mind a hárman bementek az Arany Koronába, holszerencsésen megtalálták Zsiga bácsit. Ha már itt volt a méltóságos ur, hát egyutta! a vendéglősnél holnapra Sikert fogadott, amely ba?a fogja vinni a két gyermeket Mumorba. Megérdemlik ezt a kis jutalmat. Zsiga bácsi lesz a kocsis.
Általános örömet keltő emez intézkedése után a mélióságos ur a társadalmi lörvény teljes mellőzésével meghívja Zsiga bácsit, hogy tartson velük: a kórházban meglátogatják a beteget. Erre Zsiga bácsi annyit válaszolt:
— Menjünk háti
És azonnal elindulának mind a négyen a gimnáziumba, hol azonban némi akadály merült fel: Zsiga bácsit nem akarták beereszteni, mert csupán a sebesültik hozzátartozóinak van megengedve a bemenet. Zsiga bácsi pedig nem tudta hazudni, hogy rokon. A méltóságos ur más szempont alá esik, meri „hadsegélyző bízott-

sági tag", kinek szabad bejárása van. Szerencsére jött a fősrvos, egy erdélyi ember, ki itt a szomorúság helyén is mindig mosolygott s ezzel a betegekben reményt ébresztett Zsiga bácsi mór ismerte hírből, mert imigy szólt: „Itt a Pajtás doktor. Az majd beereszt." Mindenki Pajiás néven ismerle, pedig Miklós Sándor a neve s az volt a hire, hogy mindenkin segit. A méltóságos ur egy szavára csakugyan enyhített a mosolygó szikulus a rendeleten is, azt mondván :
— No, hát jöjjenek be mindnyájan, ás
szigorúan kikötöm, hogy semmit sem beszélnek,
mert nem szabad izgatni a sebesültet!
Hát a gyerekek betartották a parancsot. Jóska megcsókolta apja kezét, mely kívül feküdt a takarón és csupán annyit mondott:
— Édes apám!
De Bábi sem maradott bálra. Ő is oda-furakodott, megcsókolta a?, apai kezet és szintén csak azt mondta:
— Édes apám !
A beleg felójök fordította bágyadt szemét s hirtelen felemelkedett. A mozdulatra az orvos mindjárt szólt:
— Onó pajtás! igy nem alkuszunk! Bé
kében kell maradni, mert máskép nem gyó
gyítom ki!
A sebesült mintha mosolygott volna kicsit s a gyermekektől halkan kérdezte:
— Hát anyátok?
E vakmerőségre az orvos megismételte a rendeletei:
— Pszt! Egy szót se, máskép kiküldőm
a látogatókat!
Ez erős fenyegetés miatt majdnem folytonos hallgatásban töltöttek el negyedórát, mely-idő alatt a gyerekele nem tettek mást, mint

felváltva simogatták apjuk kezét. Csupán Zsiga bácsi próbálta semleges térre vinni a beszédet és elmondani a szükséges tudnivalókat: hogy az anyjuknak semmi baja s hogy a gyerekek szalonnát hoztak, végül, hogy a gyerekek holnap ingyen fuvarral utaznak vissza Munorba.
Mumor említésénél a sebesült megint akart valamit mondani, de az orvos felemelte mutató ujját, miért is csupán azt suttogta :
— Adjatok kis szalonnát!
Az orvos beleegyezett:
— Egyék hát pajtás, hu tud, de csak
vigyázzon !
Zsiga bácsi felaprózott a szalonnából és a kukoricás kenyérből is vágott. Pajzs Adorján boldogan majszolta a finom hazai eledelt, mely után oly sokáig vágyott.
Hogy pedig a sebüült ne gyötörje magát a beszéddel, hát az orvos mesélni kezdett:
— Dicső bolondságot csinált ez a sebesült
pajtás 1
A látogatók mind odanéztek a tréfás or vosra s a méllóságos megkérdi:
— Ugyan mit ?
— Hát mikor ennek a pajtásnak a szá
zadja Boguszlawka falu mellett feküdt hónapo
kon keresztül beásva, egyszerre telefonon jött
az ezredes parancsa: „Balra". Tudniillik a szá
zadnak bal felé kellett volna húzódni. A min
dénáron verekedni akaró elkeseredett honvédek
azonban ugy továbbították a parancsot: „Rajta!"
A közvitézek aztán a kezdetben halkan továb
bított parancsol a végin már harsogják : „Rajta!
Rajta! Előre!" S rohannak az ellenségre fel-
tartóztalhatlanul, a tisztek hiába igyekeznek
őket visszatartani.
— No még Ilyet sem hallottam. Szól közbe
a méltóságos és megcsóválja a fejét.

— Hát nem is igen fordult elő ilyen a
hadsereg történetében. De a folytatás még rend-
kivülibb volt. Ugyanis az elő nem - készített,
váratlan roham annyira meglepte a fedezékben
levő orosz csapatot, hogy felemelt karral, re
megve kért kegyelmet azt kiabálva: „Bozse moj!
Bozse moj I" Meg volt nyerve a csata.
A beteglátogatók szótlanul figyelnek, de a méltóságos ur nem tudja fékezni elragadtatását, neki beszélnie kell, ha mindjárt két szót is s azt mondja:
— Nagyszerű esemény? Ugyan mi lett
a vége ?
— A népfelkelők azonnal rútra szállítónak
az elfogott ellenséget, de a lüzbejöti harcosok
nak még mindez nem volt elég Pajzs még
beszalad néhány komával a faluba s csakhamar
behoznak onnan egy tucat orosz foglyot. Ekkor
valamelyik házból pár lövés esik és Pajzs
Adorjánt két golyó éri : egyik a karján, honnan
mingyér kivették, másik pedig keresztül szaladt
a tüdején és a hátán jöit ki. „No ennek a
szegénynek kampec!" véleményezték a sza-
nilécek.
A méltóságos megint a fejét ingatta s azt mondta:
— Hihetetleny esemény !
A mosolygó doktor vidáman folytatja:»
— Ohó, a java még hátra van ! A meg
nyert ütközet után szigorú vizsgálat indult
meg, hogy ki volt az, aki megmásította a pa
rancsot. Persze senki se valloita ki, sem pedig
nem ismerte be, a hogy ő cselekedte. Csupán
az derült ki, hogy a kornak már régebben ké
szülődlek, szemheszálni az ellenséggel, mert
nagyon megunták az egy évnél is tovább tartó
háborút és a rokitnói mocsárban a csúszást-

mászást. Boszusan szokták mondogatni: „Verjük meg a ruszkit, aztán menjünk haza!"
— Hát persze, ez tiszta sor. Ilyen rövi
den még a legnagyobb hadvezér sem fejezte
ki a háború célját! Szólt elismerően a méltó-
ságus ur.
Erre már Zsiga bácsi sem állhatta meg, hogy azt ne mondja :
•— Hát bizony, jól csinálták !
Az orvos nevetve biccent a fejével s tovább mesél:
— Jól csinálták, de nagy bajt hozott
rájuk. Mert a parancs ellenére kivívott diadalért
Mária Terézia-rend dukált volna, ha tiszt cse
lekedte volna, de igy föltétlenül főbe lövik azt
a komát, aki megmásította a parancsot s ez
által a váratlan csatának okozója lőn.
De (iát ez nem derült ki, s nem is valami erősen nyomozták. Mindezeket pedig Pogány Kázmér hadnagy, a honvédezred történetírója levélben közölte velünk.
A méltóságos ur megint ingatja fejét s azt mondja:
— Nagyszerű !
A nagy érdeklődésre az orvos még to-vébb beszél a rendkívüli történet hőséről:
— Pajzs Adorján psdig a szanitécek szak
véleménye dacára sem halt meg, sőt már tiz
nap múlva azt követelte, hogy szállítsák haza
mindenáron. Eleinte mosolyogtak a lehetetlen
kívánságon, de annyira ragaszkodott hozzá,
hogy a könyörgésnek az egyik koma nem tu
dott ellenállani, kilopta az ideiglenes spitálból
és betette egy vasúti kocsiba Pajzs aztán ide
ért négy napi és négy éjszakai rettenetes uta
zás után, anélkül, hogy a folytonos rázás
valami nevezeiesebb bajt okozóit volna neki.
Még csak laza sem volt. S ma már bizonyosan

merem állítani, hogy felgyógyul és pár hét múlva hazamehet üdülni. Aztán teljesen egészséges lesz. Nagyon erős ember ez a pajlás!
Jóska a fejével integet. Bábi is. Ők már régóta tudják, hogy az édes apjuk erSs ember.
Egyszercsak a sz:kulus kiveszi zsebéből a duplafedelü aranyóráját és felpattintja Erre a ravasz figyelmeztelésre a tnéltóságos ur is megnézte a zsebóráját és csodálkozva szól:
— Tyü, már elmúlt Bt perccel a beteg
látogatásra kitűzött idő! El kell búcsúznunk.
A szomszéd ágyakban fekvő betegek, köztük Tóth Zoltán szerkesztő is, mosolyogva hallgatják a szigorú korlátok közt lefolyt látogatást.
De a sors kegyetlensége miatt nem zúgolódnak sem a gyerekek, sem a beteg. Megtanullak 5k tűrni. Pajzs Adorján végigsimit kezével a két gyerek arcán : „Szót fogadjatok anyátoknak !" ez a búcsúja. Jóska megint meg csókolja spja kezét és azt mondja: . — Isién vele édesapám !
Bábi fölhasználja az alkalmat, ő két csókot cuppant apja kezére és szintén annyit mond :
— Isten vele édesapám !
És csendesen kijönnek az utcára, hol a méltóságos ur azt mondja Zsiga bácsinak :
— Most aztán elviszem a gyerekeket a
feleségemhez, mert máskép kikapok tőle !
Jóska olyasmit morgott, hogy ók Zsiga bácsival mennek. De Zsiga bácsi leinti: „Ti csak menjetek a mélióságos úrral! D; te Jóska a látogatás után Habival együtt keress meg az Arany Koronában."
Elváltak tehát. Zsiga bácsi a hivatalába nézett az istállóba, a gyerekek pedig elmentek a méltóságos Úrral.
A fehér kezű néni meg a reménybeli meny-

asszony olyan szívesen fogadták a két gyereket, hogy szinte sok is volt a jóból. A vad gyermekeknek el kellett szenvedniük a néni cirógatását, meg a szemtől szembe való dicséret kinját.
Közben kávét kellett enniök. Finom, illatos kávét, aminek a nevét már előbb is hallották ugyan, de még sohasem találkoztak vele. Hozzá milyen kalácsot kaptak! Omlósat, hogy alig lehetett kézben tartani. Iit ugyan nem nehéz elszenvedni a háborús szükséget!
Jóska szökésre gondolt, de hamar belátta, hogy lehetetlen. A néni folyion vele f jglalatos-kodott s ugy jóllakatta a két gyereket, hogy alig szuszogtak.
A dühös ebbel való esetet is elmondanák vele újra meg újra. Mindenki adott hozzá valamit. S\'.iate kapóra jött, hogy János (ki valamikor huszár volt, mielőtt hivatalszolgái fényes állását elnyerte s gazdájával együtt ment nyugdíjba), erős hangon jelentette :
— Jelentem alássan megtalálták Keller
György urat A pék udvarán volt, az ölfa-
rakás tetején.
Erre a méltóságos ur ezt a váratlan kijelentést tette :
— János, ha még ide mer jönni az az ur,
hát szó nélkül ki fogod dobni. Aztán majd gon ?
doskodom, hogy ne legyen nélkülözhetetlen,
hanem a vitézi voltát mutassa ki Galíciában !
A parancsra János kétfelé törülte bajuszét és azt válaszolta:
— Tessék csak rám bizni!
Imigy lón semmivé Jóska miatt egy sze rencséllen házassági frigy.
A nagymama pedig öreg asszonyok szokása szerint „örökerrlékei" akart Jóskának adni. Levette kebléről az aranyláncos Mária

érmet és Jóska nyakába szándékozott akasztani. Jóskának azonban még idejében sikerült el kapni fejét és szégyenkezve tiltakozott-:
— Nem való férfinek az olyan !
A nagyapa nagyokat nevetett. Ilyen kedvére vnló legényre még nem akadolt. Bólint-gatva igazat adott a — férfinak :
— Ugy van Jóska, ne engedj az asszo
nyoknak !
De a nagymama nem nyugodott, a kudarc után Babit kisértette meg : legyen az öve a tündöklő holmi!
Bábi szeme csillogott a gyönyörűségtől, de mégse merte elfogadni az ajándékot, hanem bátyjára tekintett és azt susogta :
?— Nem szabad, ugy e Jóska ?
— No, most mutasd ki a bátorságodat,
Jóska! A hölgyekkel szemben nem olyan
könnyű, mint a dühös kutyával ! nevetett a
méltóságos ur.
Most került ám csak pácba Jóska ! Tanácstalanul süiötte le szemét a nagy csizmára. Láthatóan lusakodolt magában, hogy kimondja e a szót: „Nem szolgaltunk rá" — amivel az ügy el lett volna intézve s akkor hiába kért volna a nagymama, aki édes testvére egy miniszternek. Közben azonban Jóska ra talált fekinleni Babira, mire nugranditotta vállát es kapitulált. Azt mondta csendesen :
— No hát nem bánom !
Ennyi akadály legyőzése után Babié lelt az arany ékszer.
Hanem ezzel még nem lett vége a dolognak, mert másfele ajándékokat is raktak a tarisznyába meg a kosárba, melyekre nézve meg sem kérdezték Jóskái, hogy elfogadja-e ? A tarisznyát telegyömöszölték cukros sütemény-nyel, melj ről Jóska mindjárt megállapította

magában, hogy az utón össze fog törni. Bábi kosarába pedig egy pár sárga cipő került, melyet a megmentett menyasszony hozatott a boltból s melyet a sáros Mumorban csak nyáron lehet viselni, amikor Bábinak sokkal jobban esik mezítláb járni.
De már éjjeli szállással hiába kínálták meg a gyerekeket. Jóska határozottan kijelentette :
— Nem lehet. A Zsiga bácsinál hálunk,
mert otthon megígértük. Böcsületes ember meg
tartja szavát!
A méltóságos ur belátta, hogy Jóskát a becsülettől eltántorítani nem illik s azért nem erőltette a dolgot. Hanem a bucsuzáskor azt mondta:
— Te nagyon tartalmas ember vagy Jóska,
s azért sohase fogod kihasználni a szerencsé
det. A nehéz ember mindig alant marad.
Jóska nem igen értette meg a bölcselkedést, de azért igyekezett erre is megfelelni. Tehát azt mondta;
— Pásztorember lesz belőlem !
E büszke kijelentés után kerültek vissza Zsiga bácsihoz, ki rr.ég elvitte őket a városba nézegetni, hogy a hátralékos néhány órát felhasználják tapasztalatszerzésre.
Hogy mi mindent látott Jóska meg Bábi a városban este, arról egész életükön fognak beszélni.
Sőt már a városban töltött éjszakának nagy része is beszélgetésben múlt el. Zsiga bácsi többi közt megkérdezte:
— Mit gondoltál Jóska, mikor megláttad
a veszett kutyát?
Jóska felel:
— Azt gondoltam, hogy harapós kutya,
aztán féltettem a Bábit!

Zsiga bácsi megint kérdez:
— De, ugye féltél a dühös kutyától? Mi?
Jóska mosolyog s fölényesen felel:
— Ejnye, hát Zsiga bácsi se tud többet,
mint a városi emberek ? Iszen nincsen veszett
kutya — télen!




34